Bazilika - Esztergom

Ott, ahol a Duna folyam délnek fordul, a Dunakanyar jobb partján magasodik az esztergomi Várhegy, és rajta az ország legnagyobb temploma, a Bazilika. A város nemcsak a magyar államiság megszületésének volt tanúja, de első királyunk az esztergomi székesegyházat tette az ország főtemplomává és püspökét a magyar egyház prímás-érsekévé emelte örök időre.

Az esztergomi Várhegy első székesegyházát Szent István király építtette a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert tiszteletére. A háborúkkal és várostromokkal terhes évszázadok a nyomát is eltörölték az egykori „Szép templomnak”, amely méltó párja lehetett a párizsi Notre Dame bazilikának. Az oltárkép Michelangelo Grigoletti munkája, a világ legnagyobb, egyetlen vászonra készült oltárképe. A templom felszentelésére írt Esztergomi Misét 1856-ban maga, Liszt Ferenc dirigálta.

A templom baloldali kápolnája eredetileg Bakócz Tamás érsek sírkápolnájának készült 1507-ben. Csodával határos módon túlélte a török megszállást és az új székesegyház építésekor Pach János építőmester beépítette az új főtemplomba, megmentve ezzel az eljárással az utókornak Európa legészakibb, épen maradt reneszánsz kápolnáját.



Az altemplom több száz sírfülkéjében a Bazilika építői és főpapjai nyugszanak. A látogatható részben került elhelyezésre Mátyás király kancellárjának, Vitéz Jánosnak és Hunyadit kormányzóvá választó Széchy Dénes érseknek síremléke. A prímások sírboltja az esztergomi érsekek temetkezési helye. Végakaratának megfelelően itt helyezték örök nyugalomra a hősiessége miatt világszerte elismert hercegprímást, Mindszenty Józsefet is.
  • 

    Esztergomi látnivalók

    • Esztergomi Bazilika - Esztergom

      Esztergom
      A klasszicista stílusban 1822-1869 között felépült monumentális Bazilika az ország legnagyobb temploma. A szentélyben tal...

    • Eszergomi Vár - Esztergom

      Esztergom
      A Duna szélesen hömpölygő folyamának jobb partján tör az égbolt felé egy magaslat, amelyet Esztergom vára koronáz meg.

    • Bazilika - Esztergom

      Esztergom
      Ott, ahol a Duna folyam délnek fordul, a Dunakanyar jobb partján magasodik az esztergomi Várhegy, és rajta az ország legnagyo...

    • Főszékesegyházi kincstár - Esztergom

      Esztergom
      Az egyházi szertartásokhoz használt liturgikus eszközök általában a templom sekrestyéjében kerültek elhelyezésre, innen...

    • Esztergomi Vár - Esztergom

      Esztergom
      A Duna jobb partján tör az égbolt felé egy jó ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslat, amelyet a Ma...

    • Aquasziget Esztergom - Esztergom

      Esztergom
      Az Aquasziget Esztergom Magyarország egyik legújabb és legmodernebb fürdőkomplexuma. Egyedülálló fürdőélményben lehet ...

    • Balassa Bálint Múzeum - Esztergom

      Esztergom
      A múzeum törzsgyűjteményének alapját a volt Esztergomi Szent Benedek Rendi Főgimnázium 1860-as évektől regisztrált rég...

    • Keresztény Múzeum - Esztergom

      Esztergom
      A prímási palota második emeletén található a Simor János érsek által 1875-ben alapított, világszerte ismert Keresztén...

    • Duna Múzeum - Esztergom

      Esztergom
      A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum - amely a vízügyi emlékhelyek hálózatának központja - Esztergom egyik leg...

    • Babits Emlékház - Esztergom

      Esztergom
      Babits Mihály 1924-ben vásárolta meg a kis, tornácos kerti házat. A régi berendezés néhány darabja mellett régi fényké...

    • Mária Valéria híd - Esztergom

      Esztergom
      A Mária Valéria híd Duna-híd az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométe...

    • Szent Miklós híd - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent Miklós híd – 2007-ig Béke híd, a köznyelvben Lépcsős híd – a Prímás-szigetet köti össz...

    • Bottyán híd - Esztergom

      Esztergom
      A Bottyán híd Esztergomban található a Kis-Duna sétányon. A Prímás-szigetet, és a Mária Valéria hidat köti össze a be...

    • Királyi városrész - Esztergom

      Esztergom
      Esztergom mai belvárosának helyén állt hajdanán a királyi város (Regia Civitas), ami a király tulajdona volt, tőle észak...

    • Fürdő Szálló - Esztergom

      Esztergom
      A Fürdő Szálló Esztergom környékének első, és egyben legnagyobb múltú szállodája. A klasszicista épület a Szent Tam...

    • Központi Kávéház - Esztergom

      Esztergom
      Az Esztergom belvárosában található Központi Kávéház a királyváros legelőkelőbb kávéháza a 19. század óta. A husz...

    • Sándor-palota - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Sándor-palota a belvárosban, a Jókai utca nyugati oldalán, az 1-es szám alatt, a Bottyán János utca, és a IV...

    • Mala-forrásalagút - Esztergom

      Esztergom
      A Mala-forrásalagút Hévíz városrész és a Fürdő Szálló alatt húzódó, részben felújított és bejárható járatrend...

    • Fájdalmas Szűz-kápolna - Esztergom

      Esztergom
      A Fájdalms Szűz-kápolna Esztergom Szenttamás városrészében, a Szent Tamás-hegy tetején áll, ahova barokk stílusú kálv...

    • Szent Anna-plébániatemplom - Kerektemplom - Esztergom

      Esztergom
      A központi kupolás, klasszicista stílusú Szent Anna-templom vagy Kerektemplom Esztergom déli városrészén található.

    • Szent Anna-templom - Ferences templom - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi belvárosban, a Bottyán János utcában álló műemléki Szt. Anna, vagy közismert nevén ferences templom és ko...

    • Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom, helyi nevén a belvárosi, vagy Öregtemplom a Pór Antal téren áll...

    • Esztergomi zsinagóga - Esztergom

      Esztergom
      Esztergom egyetlen zsinagógája a második világháború óta nem eredeti funkcióját tölti be. Sokáig a Technika Háza műk...

    • Szent István-kápolna - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent István-kápolna a Szent Tamás-hegy lábánál álló műemléki épület. Az Imaház utca és a Szent Tamás...

    • Rác templom - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent Mihály-templom, ortodox templom, szerb templom vagy helyi nevén a rác templom a város főutcáján, a Koss...

    • Lőrinc utca - Esztergom

      Esztergom
      A Lőrinc utca (régiesen Lőrincz utca) Esztergom belvárosának egyik meghatározó utcája. 2007. augusztus 1-ig ez vezette le ...

    • Széchenyi tér - Esztergom

      Esztergom
      A Széchenyi tér Esztergom főtere, amely eredetileg a középkori, majd a barokk város piactere volt. A középkorban ez volt a...

    • Kis-Duna sétány - Esztergom

      Esztergom
      A Kis-Duna sétány Esztergom Királyi városrészén halad a észak-déli irányba egészen a Vízivárosig, a Duna Prímás-szig...

    • Mattyasovszky-bástya - Esztergom

      Esztergom
      A Mattyasovszky- vagy hódoltsági megnevezéssel Hévízi bástya Esztergom-Víziváros középkori védműrendszerének legdéle...

    • Szent István tér - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent István tér a főszékesegyház előtt, a Várhegyen terül el. Míg az 1883-as térképeken a tér még név...

    • Szent István szobor - Melocco Miklós - Esztergom

      Esztergom
      A vár északi rondelláján áll Melocco Miklós hatalmas, tizenkét méter magas szobra, ami István megkoronázását ábrázol...

    • Ószeminárium - Esztergom

      Esztergom
      Az Ószeminárium, Nagyszeminárium vagy Szent Adalbert Központ az esztergomi bazilika szomszédságában a Várhegy tövében á...

    • Palatinus-tó - Esztergom

      Esztergom
      A Palatinus-tó – helyi nevén a Pala, hivatalos nevén Sátorkőpusztai-tó – Esztergom legnagyobb tava. Esztergom-Ke...

    • Szent István király-plébániatemplom - Esztergom


      A Szent István király templom Esztergom-Kertváros plébániatemploma. A két világháború között, az óvárostól távol es...

    • Strázsa-hegy - Esztergom

      Esztergom
      A Strázsa-hegy Esztergom területén található Kertváros közelében, a Pilis hegységben. A hegy fontos szerepet játszott Es...

    • Búvármúzeum - Esztergom

      Esztergom
      A Búvármúzeum az Esztergom-kertvárosi Palatinus-tó vize alatt 2006 tavaszán megnyílt vízalatti gyűjtemény. A múzeumot 2...

    • Városháza - Esztergom


      A tér déli oldalán, a Széchenyi tér 1. szám alatt árkádos barokk palota áll, a városháza. Eredetileg Bottyán Jánosnak...

    • Müller-ház - Posta - Esztergom

      Esztergom
      A Széchenyi tér 3. a posta vagy Müller-ház kétszintes épülete, romantikus stílusban készült 1863-ban Prokopp János terv...

    • Volt Takarékpénztár épülete - Esztergom

      Esztergom
      A Széchenyi tér 21.- Kossuth Lajos utca 5. alatt található a volt Takarékpénztár épülete. A ház 1860-1862-ben épült Hi...

    • Bíróság épülete - Esztergom

      Esztergom
      A Széchenyi tér 22. a bíróság épülete, 1903-ban épült historizáló (itáliai reneszánsz illetve barokk) stílusban. <...

    • Volt vármegyeháza - Esztergom

      Esztergom
      A Bottyán János utca 3 alatt áll a volt vármegyeháza, vagy Török generálisház, melynek 1747 körüli építése Terstyán...

    • Pálos rend egykori háza - Esztergom

      Esztergom
      A Bottyán János utca keleti oldalán a 8. szám alatt található épület a pálos rend egykori háza. A házat Oratsek Ignác ...

    • Szent Ignác-plébániatemplom - Esztergom


      Az esztergomi Szent Ignác-plébániatemplom, vagy vízivárosi plébániatemplom – helyi nevén a kéttornyú templom vagy ...

    • Szent Imre Gimnázium volt épülete - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent Imre Gimnázium egy mára bezárt reáliskola, ami 1857. október 15. és 1948. szeptember 10. között műkö...

    • Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi - Esztergom

      Esztergom
      A négyszáz éves Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi az esztergomi Berényi Zsigmond utcában álló műemléki épület. A városb...

    • Érseki Simor Könyvtár - Esztergom

      Esztergom
      Az Érseki Simor Könyvtár vagy csak Simor Könyvtár Esztergomban, a prímási palotában működik. Fenntartója a Esztergom-Bu...

    • Szent György-plébániatemplom - Esztergom

      Esztergom
      A Szent György-templom Esztergom-Szentgyörgymező plébániatemploma. A 48-as tér 1. szám alatt áll, műemléki épület.

    • Miklósffy-kápolna - Esztergom

      Esztergom
      A Miklósffy-kápolna a szentgyörgymezei temetőben álló ravatalozókápolna Esztergomban, a Szent György plébánia terület...

    • Pálos kolostor - Pilisszentlélek - Esztergom

      Esztergom
      A Pilis belsejében megbújó Pilisszentléleket alig több mint háromszázan lakják. A központból északra vezető, kanyargó...

    • Szlovák tájház - Pilisszentlélek - Esztergom

      Esztergom
      A közigazgatási szempontból Esztergomhoz tartozó Pilisszentlélek ad otthont a szlovák tájháznak. Az épület a Hunyadi Já...

    • Rozália-kápolna - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Palermói Szent Rozália-kápolna, vagy helyi nevén a Rozália-kápolna a Petőfi Sándor utca és a Dobogókői ú...

    
     


Esztergom ismertető

  • Esztergom

    Esztergom a Dunántúlon, a Pilis-hegység lábánál, a Visegrádi-hegységtől nyugatra, Komárom-Esztergom megye észak-keleti részén, Budapesttől mintegy 53 km-re fekszik. A Dunakanyar legfels...



Szállások Esztergomban


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2