Szent István tér - Esztergom

látnivalók Esztergomban

Szent István tér - Esztergom

Az esztergomi Szent István tér a főszékesegyház előtt, a Várhegyen terül el. Míg az 1883-as térképeken a tér még névtelen, tíz év múlva már Káptalan térnek nevezték. Később két néven is illették a mai teret: nyugati vége a Bazilika tér, keleti vége a Káptalan tér lett. 1930-ban az előbbi a Szent István tér nevet kapta, majd 1950-ben az egészet Béke térnek nevezték el. A rendszerváltás után az addigi két tér visszakapta a Szent István tér nevet, a Béke tér pedig kisebb lett, akkor nyerte el mai formáját.

A bazilika építésekor egy egységes teret képzelt el Rudnay Sándor érsek, aminek nyugati végét egy érseki palota zárja le a Várhegy tetején, a bazilika két oldalán. A tér keleti, bazilikával szembeni végét egy félkörívet alkotó épületegyüttes adta volna. Az északi oldalon álló Ószemináriumnak a Sötétkapu másik végén szintén épült volna egy párja, így az egész teret szimmetrikussá téve. Ezen tervek közül egy sem valósult meg pénz hiányában.

A tér keleti vége azóta beépült lakóházakkal, így az lezáratlan maradt. A huszadik században a kanonoksor épületeinek állaga nagyon leromlott, az déli épületsorban a Medicor gyár működött, kertjében ipari épületeket emeltek. Az épületet önkormányzat 1998-ban 10 millió forintért szerezte meg. Felújítása 2003-ban kezdődött meg és 2008 október végén fejeződött be.

2006-ban, a bazilika felszentelésének 150-dik évfordulójára újult meg teljesen az Ószeminárium és nyílt meg a forgalom előtt a Sötétkapu Szentgyörgymező irányából. 2007 januárjában a város a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek adta déli kanonoki épületsort, ahol műszaki, informatikai és informatikatanári képzést fog folytatni az egyetem.

A vár északi rondelláján áll Melocco Miklós hatalmas, tizenkét méter magas szobra, ami István megkoronázását ábrázolja.

A bazilikától északra áll Szent István király lovas szobra, ami Medgyessy Ferenc 1953-as alkotása. Ezt 1992-ben a Vízivárosból, a Prímási palota elől helyezték át mai helyére. A szobor környékén született István király.
  • 

    Esztergomi látnivalók

    • Eszergomi Vár - Esztergom

      Esztergom
      A Duna szélesen hömpölygő folyamának jobb partján tör az égbolt felé egy magaslat, amelyet Esztergom vára koronáz meg.

    • Aquasziget Esztergom - Esztergom

      Esztergom
      Az Aquasziget Esztergom Magyarország egyik legújabb és legmodernebb fürdőkomplexuma. Egyedülálló fürdőélményben lehet ...

    • Szent István tér - Esztergom

      Esztergom
      Az esztergomi Szent István tér a főszékesegyház előtt, a Várhegyen terül el. Míg az 1883-as térképeken a tér még név...

    • Esztergomi Vár - Esztergom

      Esztergom
      A Duna jobb partján tör az égbolt felé egy jó ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslat, amelyet a Ma...

    • Mária Valéria híd - Esztergom

      Esztergom
      A Mária Valéria híd Duna-híd az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométe...

    • Mala-forrásalagút - Esztergom

      Esztergom
      A Mala-forrásalagút Hévíz városrész és a Fürdő Szálló alatt húzódó, részben felújított és bejárható járatrend...

    • Széchenyi tér - Esztergom

      Esztergom
      A Széchenyi tér Esztergom főtere, amely eredetileg a középkori, majd a barokk város piactere volt. A középkorban ez volt a...

    • Szent István szobor - Melocco Miklós - Esztergom

      Esztergom
      A vár északi rondelláján áll Melocco Miklós hatalmas, tizenkét méter magas szobra, ami István megkoronázását ábrázol...

    • Esztergomi zsinagóga - Esztergom

      Esztergom
      Esztergom egyetlen zsinagógája a második világháború óta nem eredeti funkcióját tölti be. Sokáig a Technika Háza műk...

    • Fürdő Szálló - Esztergom

      Esztergom
      A Fürdő Szálló Esztergom környékének első, és egyben legnagyobb múltú szállodája. A klasszicista épület a Szent Tam...

    • Ószeminárium - Esztergom

      Esztergom
      Az Ószeminárium, Nagyszeminárium vagy Szent Adalbert Központ az esztergomi bazilika szomszédságában a Várhegy tövében á...

    • Bazilika - Esztergom

      Esztergom
      Ott, ahol a Duna folyam délnek fordul, a Dunakanyar jobb partján magasodik az esztergomi Várhegy, és rajta az ország legnagyo...

    • Főszékesegyházi kincstár - Esztergom

      Esztergom
      Az egyházi szertartásokhoz használt liturgikus eszközök általában a templom sekrestyéjében kerültek elhelyezésre, innen...

    • Keresztény Múzeum - Esztergom

      Esztergom
      A prímási palota második emeletén található a Simor János érsek által 1875-ben alapított, világszerte ismert Keresztén...

    • Központi Kávéház - Esztergom

      Esztergom
      Az Esztergom belvárosában található Központi Kávéház a királyváros legelőkelőbb kávéháza a 19. század óta. A husz...

    • Szent Anna-plébániatemplom - Kerektemplom - Esztergom

      Esztergom
      A központi kupolás, klasszicista stílusú Szent Anna-templom vagy Kerektemplom Esztergom déli városrészén található.

    • Pálos kolostor - Pilisszentlélek - Esztergom

      Esztergom
      A Pilis belsejében megbújó Pilisszentléleket alig több mint háromszázan lakják. A központból északra vezető, kanyargó...

    • Babits Emlékház - Esztergom

      Esztergom
      Babits Mihály 1924-ben vásárolta meg a kis, tornácos kerti házat. A régi berendezés néhány darabja mellett régi fényké...

    • Mattyasovszky-bástya - Esztergom

      Esztergom
      A Mattyasovszky- vagy hódoltsági megnevezéssel Hévízi bástya Esztergom-Víziváros középkori védműrendszerének legdéle...

    • Volt vármegyeháza - Esztergom

      Esztergom
      A Bottyán János utca 3 alatt áll a volt vármegyeháza, vagy Török generálisház, melynek 1747 körüli építése Terstyán...

    oldalak: 1 | |
    
    • Látnivalók Esztergom közelében

    • Ördögmalom-vízesés - visegrád

      A Visegrád-Pilisszentlászló erdészeti út mellett található, az Apátkúti-halastó után, közvetlenül az út jobb oldalá...

    • Bertényi Miklós Füvészkert - visegrád

      A füvészkert 1979-ben nyitotta meg kapuit. A füvészkert helyi jelentőségű védett terület.

      A Füvészkert jelz...

    • Salamon-torony - Visegrád

      A fellegvárat a Dunával összekötő völgyzárófalak, valamint a falakon áthaladó egykori országutat védő kapuk és a nag...

    • Kálvária kápolna

      A XIV. században telepített szelídgesztenye erdő Nagymaros egyik nevezetessége volt, sok családnak nyújtott kiegészít...

    • Kálvária - visegrád

      A kék jelzésű turistaút a kálvárián keresztül vezet a Fellegvárhoz.

      A kálváriához vezető stációkat Szak...

    • Zsitvay kilátó - visegrád

      A 377 m magas Nagy-Villám tetején a Magyar Turista Szövetség fennállásának 20. évfordulójára épített torony a "Jubileu...

    • Fellegvár - Visegrád

      A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sib...

    • Királyi Palota - Visegrád

      A palota története akkor kezdődött, amikor 1323-ban Károly Róbert a királyi udvart Visegrádra helyezte, ekkor kezdett ép...

    • Sibrik-domb - Visegrád

      Visegrád környékén a Pannonia provinciát védő limes számos maradványára bukkanhatunk. Ezek közül a legjelentősebbek a...

    • Eötvös Lóránd Menedékház

      Az 1906-ban átadott emeletes kőépület a báró Eötvös Loránd menedékház nevet kapta. Az épület termeiben a Magyar Turis...

    • Béla sétány

      Szép korzó vezet végig a Duna-parton a település határáig. Az erőmű tervezett építése miatt feltöltötték a partot...

    • Mátyás Király Múzeum - Visegrád

      Bár a múzeum hivatalosan csak 1952-ban nyitotta meg kapuit, a tudományos feltáró- és gyűjtőmunka már jóval korábban meg...

    • Vízibástya - Visegrád

      A hajóállomástól néhány lépésnyire a XIII. századi régi Vízibástya maradványai láthatók, amelyet valamikor nagymér...

    • Dobogókői nagykilátó

      Az ország egyik legszebb panorámája tárul elénk. Páratlan kilátás nyílik a közeli hegyekre, a Dunakanyarra.

    • Görgey-ház - Visegrád

      A Fő utcán sétálva elhaladunk az 5. sz. ház előtt. Görgey Artúr (1818–1916), az 1848/49-es szabadságharc fővezére...

    • Keresztelő Szent János Plébánia - Visegrád

      A török utáni Visegrád első temploma a ma is álló, középkori eredetű régi iskolaépületben, Rév u. 2.sz., működöt...

    • Apátkúti-völgy - Visegrád

      A völgy alsó szakaszán az Ördögmalom-vízesést érdemes megtekinteni. A Magda-forráshoz kb. 15 lépcsőfok vezet le az aszf...

    • Kittenberger Kálmán egykori lakóháza

      Nagymaros egyik utcája Kittenberger Kálmánról kapta a nevét (azelőtt Csuka-völgy volt). A Léván született Afrika kutat...

    • Siketnémák Mária Kegyhelye

      A kilátó alatti sziklafal aljában, jól járható úton közelíthető meg a Siketnémák Mária Kegyhelye.

    • IV. Béla szobra - Visegrád

      Vízibástya feljárójánál található IV. Béla király szobra; vaskorlátain az Anjou-család, Zsigmond és a Hunyadi-család...

    1 |  

  • Esztergom

    Esztergom a Dunántúlon, a Pilis-hegység lábánál, a Visegrádi-hegységtől nyugatra, Komárom-Esztergom megye észak-keleti részén, Budapesttől mintegy 53 km-re fekszik. A Dunakanyar legfels...



Szállások Esztergomban



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu